Az előző részben ugyan megkérdeztem hogy szerelem-e de nem volt. És ezt most szeretném pótolni. Amint látom ez a kis blog nem sok nézettséget vonz de mivel én imádom írni ezért folytatom.
Ki lehet az?!
Nagyon megijedtem. Teljesen ledermedtem és mozdulni sem mertem. A légzésem felgyorsult és a szívverésem is. Minden egyes kopácsolásra megrezzentem. De a kíváncsiság hajtott. Lassan kibotorkálltam és a hidegfalú üveghez léptem. Egy kapucnis alakot láttam amint éppen kavicsokat szedeget a sziklakertünkből. Előtörtek róla a régi emlékek amikor még az egész család meg volt. Anyukám mindig azt mondta,hogy aki a virágot szereti az rossz ember nem lehet. Érdekes,hogy anyára nagyon is mérges voltam de a kertet meghagytam. Talán csak emiatt az egy emlék miatt. Hogy mégsem mindig a drog és pia jusson az eszembe róla.
Lassan feltoltam az üveget. Kihajoltam és megcsapott a friss levegő hűvös fuvallata. Egy kicsit megsürgettem magam.
- K-ki az ott? - kíváncsiskottam egy kicsit reszketeg hangon.
- Én.!
- Ezzel nem mondtál sokat. suttogtam.
- Louis!
- Louis?! Mit keresel itt? Honnan tudtad,hogy itt lakom?
- Most az nem fontos! Bemehetek?
- Hát az ajtón biztosan nem.
- Akkor eressz le valamit.
- Jó de mit? - néztem körül. Aztán olyasmire bukkantam amiről nem is gondoltam volna,hogy ott van. Egy kötél . Eszembe jutott amikor elvoltunk Dániában versenyen akkor kaptuk emlékbe és én hozhattam haza. Gyorsan odarohantam. De valamibe beleléptem és elestem. Nem lett semmi bajom éppen csak a hátam fájt egy bizonyos ponton. De ennek ellenére és elmentem azért a kötélért . Nekirögzítettem a húzódzkodó korlátomnak és kidobtam az ablakon. Igen-igen nekem van egy ilyen kis korlátom is. Láttam,ahogy a kötél lassan megfeszül és a rá gyakorolt hatás miatt mozgott. Láttam egy kezet az ablakban és odamentem,hogy felsegítsem azt. Lassan betápászkodott és ott állt velem szemben. Ekkor egy kicsit örültem,hogy nem vettem fel a pizsimet hanem rendes ruhában voltam. Egy rövid farmer nadrágban amely gyárilag már koptatott volt. Ebben voltam:
De smink az nem volt rajtam. Te jó ég,hogy nézhettem ki. Gyorsan odarohantam a kislámpámhoz és felkapcsoltam.
- Te mit keresel itt? - érdeklődtem és azt hiszem jogosan. Nem szokott mindenki akárkihez hajnali kettőkor berontani az ablakon keresztül.
- Bocsánatot akartam kérni.
- Miért?
- Hazza mindent elmondott.
- Hazza? - értetlenkedtem.
- Harry beceneve.
- Értem. És gondolom azt is elmondta,hogy mit csinált velem a buborékban.
- Molly,ne haragudj nem tudtam,hogy ez lesz.
- Semmi. Csak nekem ez egyszerre sok volt.
- Megértelek. - jött közelebb. Teljesen beleremegtem amikor megfogta a kezemet. Ilyet azelőtt senki sem csinált velem. Az új mozdulat egy kicsit megijesztett de mégis nyugodtsággal töltött el.
- Köszönöm!- hú de nagy dolgot mondtam. Ez is csak én lehetek. Azután leültünk az ágyamra és beszélgettünk. Viccelődtünk és nagyon sokat nevettünk.
- Molly,ne értsd félre de te tudod ki vagyok és,hogy a többi fiú kicsoda?
- Ühüm. - tudtam.
- Akkor nem értem miért nem mondtad soha.
- Én csak azt akartam,hogy mennyire lehet "normálisan" ismerkedjünk meg . Eltudom képzelni,hogy nektek ez teher és nem akartam megnehezíteni a dolgotokat.
- Elképesztő vagy. És gyönyörű. - mondta. Közelebb jött hozzám és a mögém rakta a jobb kezét a balt pedig lassan és óvatosan a térdemre helyezte. Mintha csak félne,hogy eltűnök. Mintha azt hinné,hogy álom vagyok és mindjárt felkel. És akkor ez véget ér. De nem így lett. Akárhányszor hozzá ért vagy csak egyszerűen a közelemben tudtam majdnem összeestem és nem azért mert Louis Tomlinson a One Direction tagja hanem mert ő az. A srác aki az ember fejében marad egy egész életre. Lassan a szeme lejjebb csukódott és az ajka simította az enyémet.
- Szabad? - kérdezte. Bólintottam és ekkor az ajkunk lassan összeért. Nem mertem kinyitni a szám. Mert azelőtt sohasem csókolóztam. Megfogtam Louis arcát és lassan eltoltam az enyémtől.
- Ne haragudj de én még sohasem.... Smároltam. - sajnálkoztam és az utolsó szónál lehajtottam a fejemet.
- Akkor így még jobban fogom élvezni. Hogy én lehetek az első. - mosolygott és ez nagyon megnyugtatott. Ekkor már nem csak egy hosszú szájrapuszi volt. A nyelvünkkel egymást ízleltük és és forró vágy töltött el minket. Levegőért kapkodtam és ziháltam. A hajába túrtam és az ujjperceimet a nyakába nyomtam. Amikor lassan eltávolodtunk egymástól boldog voltam. Lassan hátradőltünk. Adott egy puszit a homlokomra és azután ott aludt velem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése